10:34:02
Elszabadulna a pokol, ha Oroszország és Németország összecsapna egymással

Dmitrij Peszkov szavai szerint Oroszország már így is az ukrajnai háború részesének tartja Németországot. A Kreml szóvivője arra utalt, hogy Németországnak a közvetlen segítségnyújtás következményei miatt kell aggódnia.

Egy kiszivárgott titkos dokumentum szerint a német hadsereg felkészült egy Oroszországgal szembeni nyílt fegyveres konfliktusra. A forgatókönyv szerint már idén februárban eszkalációs folyamat venne kezdetét a NATO tagállamai és Oroszország között, de a valódi fenyegetést nem ez jelenti, hanem az, hogyan gondol a Kreml Németország szerepére az ukrajnai háborúban. 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Németországnak nem a megjelent információk miatt kell aggódnia, hanem azért, mert támogatja Ukrajnát, és közvetlenül részt vesz az ukrajnai háborúban. 

Peszkov szerint a kiszivárgott dokumentumot megjelentető Bild korábban sem riadt vissza attól, hogy hírlapi kacsákat közöljön, de a német kormányzat részéről eddig senki sem cáfolta a közzétett információkat.

Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Bild legutóbbi jelentését kommentálva azt „tavalyi horoszkópnak” minősítette.

Az mindenki számára világos, hogy egy esetleg eszkaláció, háború Németország és Oroszország között mihez vezetne. Németország a NATO tagja, ezáltal maga a katonai szövetség is hadviselő féllé lépne elő, a harmadik világháború csak egy karnyújtásnyira lenne. De Peszkov szavai alapján arra kell gondolnunk, hogy Oroszország már így is a háború részesének tartja Németországot.

Mit állít a forgatókönyv? 

A dokumentum szerint az eszkaláció 2024 februárjában kezdődne el, és Oroszország ezzel párhuzamosan újabb mozgósítási hullámot indítana, 200 ezer orosz katonát soroznának be. A Kreml tavasszal újabb offenzívát indítana Ukrajna ellen, Kijevet is újra megtámadnák, és fokozatosan felőrölnék az ukrán hadsereget, ami egyre kevesebb nyugati támogatásban részesülne. Jelentős sikereket tudhatna magáénak Oroszország 2024 nyarára, és ezt követően egyre nyíltabban támadná a Nyugatot is.

OROSZORSZÁG KIBERTÁMADÁSOK ÉS A HIBRID HADVISELÉS KÜLÖNBÖZŐ FORMÁINAK RÉVÉN VÁLSÁGOT IDÉZNE ELŐ A BALTIKUMBAN. A FESZÜLTSÉGET TOVÁBB SZÍTANÁ AZ OROSZ AJKÚ KISEBBSÉG USZÍTÁSÁVAL LETTORSZÁGBAN, ÉSZTORSZÁGBAN ÉS LITVÁNIÁBAN.

A forgatókönyv szerint összecsapások törnének ki, amiket Oroszország ürügyként használna fel újabb támadásokhoz. Mozgósítana a lengyel és a litván határon. Oroszország csapatokat és közepes hatótávolságú rakétákat telepítene Kalinyingrádba, és egy közelgő NATO-támadást állítana belföldi propagandájának középpontjába.

30 ezer embert vetne be Németország

A Kreml célja a Suwalki-folyosó meghódítása lenne. A Bundeswehr forgatókönyve szerint 2024 decemberétől mesterségesen előidézett határkonfliktusok és számos halálos áldozattal járó zavargások lennének a Suwalki-folyosó térségében.

ABBAN A PILLANATBAN, AMIKOR JOE BIDEN ESETLEGES LEVÁLTÁSA UTÁN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NÉHÁNY HÉTRE VEZETŐ NÉLKÜL MARADNA, OROSZORSZÁG MEGISMÉTELNÉ A 2014-ES KELET-UKRAJNAI AKCIÓIT A NATO TERÜLETÉN.

Válaszul összehívnák az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését, ahol a Kreml azzal vádolná a NATO-t, hogy támadásra készül Oroszország ellen. A gyakorlat forgatókönyve szerint 2025 januárjában a NATO rendkívüli ülésére kerülne sor, amin Lengyelország és a balti államok növekvő orosz fenyegetésről számolnának be.

Oroszország erre válaszul 2025 márciusában további csapatokat telepítene a Baltikumba. A Bundeswehr forgatókönyve szerint a NATO „hiteles elrettentést szolgáló intézkedésekről” döntene, hogy megakadályozza a Suwalki-folyosó elleni orosz támadást. A dokumentum szerint a NATO főparancsnoka elrendelné 300 ezer katona, köztük 30 000 német bevetését.

(Borítókép: A Bundeswehr Leopard 2 harckocsija a Griffin Storm NATO-gyakorlaton 2023. június 26-án. Fotó: Kay Nietfeld / picture alliance / Getty Images Hungary)

Kategória: Külföld | Megtekintések száma: 334 | Hozzáadta:: Staff | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar