16:00:37
Kiszivárgott egy titkos dokumentum, Németország már készül a háborúra Oroszországgal
A német Bild által megszerzett titkos dokumentum szerint a német védelmi minisztérium egy hibrid orosz támadásra számít a NATO keleti szárnya ellen. A titkos dokumentum részletesen felvázolja a konfliktushoz vezető utat, amely 2025 nyarán tetőzhet.

A kiszivárgott iratban – amely valószínűleg egy a sok, a hírszerzési szervezetek által elkészített forgatókönyvek között - hónapról hónapra, pontos lokalizációval leírják az orosz és nyugati lépéseket, amelyek 2025 nyarára NATO-katonák százezreinek bevetésévé fajul.

A német lap által megosztott információk szerint (amelyekből kihagyták a NATO-csapatmozgásokat) az események 2024 februárjában kezdődnek azzal, hogy Oroszország újabb 200 ezer katonát hív be egy mozgósítási hullám keretében.

Ezt követően a Kreml egy sikeres tavaszi offenzívát folytat Ukrajnában, amely 2024 júniusára jelentős sikereket ér el. A forgatókönyv szerint Oroszország kezdetben rejtett, majd egyre nyíltabb támadása a Nyugat ellen júliusban kezdődik.

Ennek első jelei a kibertámadások és a hibrid hadviselés más formái lesznek, főként a balti államokban. Oroszország ezen kívül elkezdi uszítani az etnikai orosz kisebbségeket Észtországban, Lettországban és Litvániában.

A balti államokban összecsapásokra kerül sor, amelyeket a forgatókönyv szerint Oroszország ürügyként használ fel arra, hogy

SZEPTEMBERTŐL 50 EZER KATONÁVAL ELINDÍTSA A "ZAPAD 2024" ELNEVEZÉSŰ NAGYSZABÁSÚ MANŐVERT NYUGAT-OROSZORSZÁGBAN ÉS FEHÉROROSZORSZÁGBAN.

A Zapad művelet célja (akárcsak 2021-ben, az ukrajnai háború kezdete előtt az ukrán határnál), hogy a lengyel és litván határon csapatösszevonásokat hajtson végre.

A Bundeswehr titkos dokumentuma szerint ez még tovább eszkalálódhat: októberben Oroszország további csapatokat és közepes hatótávolságú rakétákat telepít Kalinyingrádba. A Kreml célja, hogy a Suwalki-szakadékot - a Fehéroroszország és Kalinyingrád közötti keskeny lengyel-litván folyosót - meghódítsa.

A dokumentum szerint 2024 decemberétől mesterségesen előidézett "határkonfliktusok" és "számos halálos áldozattal járó zavargások" lennének a Suwalki-szakadék térségében.

EZ EGY IDŐRE ESIK AZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁSSAL, A FORGATÓKÖNYV SZERINT A HADMŰVELETET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VEZETŐVÁLTÁSÁRA IDŐZÍTENÉK.

Válaszul a nyugati szövetségesek összehívnák az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését, ahol a Kreml azzal vádolná a NATO-t, hogy támadásra készül Oroszország ellen. 2025 januárjában a NATO rendkívüli ülésére is sor kerülne.

Erre hivatkozva 2025 márciusában Oroszország további csapatokat telepítene a balti államok határára. A NATO pedig „hiteles elrettentést szolgáló intézkedésekről” döntene, és 2025 májusában elrendelnék 300 ezer NATO-katona, köztük 30 ezer német katona kivezénylését a keleti szárnyra.

A forgatókönyv a NATO-felvonulást követő 30. napon véget ér. Addigra több mint félmillió katona sorakozik fel egymással szemben a Suwalki-szakadék környékén, de hogy lesz-e háború, az nem derül ki a dokumentumból.

A német védelmi minisztérium szóvivője nagyon röviden reagált a német lap által lehozott hírre, kifejtve azt, hogy az ilyen forgatókönyvek elkészítése a mindennapi katonai tevékenység része:

Alapvetően elmondhatom, hogy a különböző forgatókönyvek mérlegelése, még ha rendkívül valószínűtlenek is, a mindennapi katonai tevékenység része, különösen a kiképzés során.

Kategória: Külföld | Megtekintések száma: 296 | Hozzáadta:: Staff | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar