10:08:03
Tízezreket kaphatnak iskolakezdésre a magyar családok: mutatjuk, hol kérheted



Nehéz időszakot élnek meg a magyar családok: nem elég, hogy a nyaralás a legtöb helyen elvitte a megtakarítások egy részét, az iskolakezdés is egy vagyonba kerül. De van segítség. Sokan nem is tudnak róla, de az önkormányzatoknál is igényelhető többféle támogatás. Mutatjuk, hol mit kaphatunk.

Az iskolakezdés időszaka a legtöbb magyar családnak megterhelő időszak. Nem csak a nagycsaládosoknak és az egyedülálló szülőknek kihívás, de még azok számára is, akik csak egyetlen gyermeket nevelnek, és mind a két szülő aktívan dolgozik.

Ilyenkor nagy segítség az, hogy majdnem egy héttel korábban, augusztus 27-28-án érkezik meg a csalási pótlék, ahogy az idén feltehetően utoljára kapható munkáltatói iskolakezdési támogatás is. Mindezeken kívül azonban 

számos pályázati lehetőség van, mely leveszi a terhek egy részét a szülők válláról.

Megkerestünk több önkormányzatot is, hogy megkérdezzük, milyen formában kínálnak megoldást ezekre a nehéz napokra. A válaszokból kiderül, hogy szinte minden kerületben és városban elérhető a segítség, érdemes tehát felmenni a helyi települési önkormányzatának internetes oldalára, és onnan letölteni az igénylőlapokat.

Kategória: Belföld | Megtekintések száma: 490 | Hozzáadta:: polakovitslaszlo1 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar