A közzétett adatok szerint a szülők több mint 18 százaléka már vett fel kölcsönt iskolakezdésre és 35 százalékuk tervezi ezt - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának tagja. A képviselő egy budapesti hipermarket előtt tartott sajtótájékoztatót, miután az iskola által összeállított lista alapján megvásárolta egy 5. osztályos fiú tanuló tanszereit, emellett a mindennapos testneveléshez tornaruhát, valamint a tanévnyitóra ruhát és cipőt is vett. Mint mondta, nem a legdrágábbakat vette meg, hanem azokat, amelyeket egy átlagos család megengedhet magának, de még így is a tanszerekért 40 451 forintot fizetett, a tornaruháért 6500-at, az ünneplő cipőért 5500-at.
Az összesen fizetett 65 ezer forintban nincs benne még a póló,
nadrág, fehérnemű, amiben a gyerek iskolába megy - tette hozzá. Szólt
arról is, hogy az 5. osztálytól kötelező az idegen nyelv tanulása is, és
gyakran két idegen nyelvhez is meg kell vennie a szülőknek a könyveket,
ami további akár 16 ezer forintos költséget is jelenthet, és ezt
szintén nem finanszírozza az állam.
Az általános iskolás
gyermekek szülei esetében nőttek leginkább az iskolakezdéssel
kapcsolatos kiadások, a két évvel ezelőtti 56 ezer forint helyett az
idén kicsit több mint 73 ezer forintot költenek erre, míg a
középiskolások szüleinek kiadásai 82 ezerről 90 ezer forintra nőttek
2016-ra - derül ki a Budapest Bank egy korábbi felméréséből. A
felsőoktatásban tanulók tanévkezdésének költsége nem változott az elmúlt
két évben, továbbra is átlagosan 166 ezer forintot emészt fel.
A felmérés szerint a tanév közben várható havi kiadások is nőttek, hiszen idén átlagosan havi 56 ezer forintra számíthatnak a szülők, szemben a két évvel korábbi havi 50 ezer forinttal. A kiadások növekedése jellemzően a kisebb tételek drágulásából adódik, a szülők kicsivel többet költenek sportszerekre és sportruházatra, táborokra, vagy éppen a mindennapi utazásra. A felsőoktatásban tanuló gyermekek szülei úgy vélik, a tandíj havonta mintegy 10 ezer forinttal többet visz majd el a családi kasszából: a korábbi közel 12 ezer forinthoz képest idén majdnem 21 ezer forintos havi kiadással számolnak.